Létrehozva: 2019.08.01.

Féktelen gyönyör: Naponta legalább százszor jut a csúcsra ez a nő

Akik nehezen vagy egyáltalán nem tudnak elélvezni, bizonyára irigykedve figyelik ezt a nõt, aki számos külsõ körülmény, de akár egy zümmögõ hang hatására is eszméletlen orgazmust él át. A nap bármely pillanatában teljesen spontán lecsaphat rá a gyönyör, ám mindez nem feltétlenül ok a boldogságra...

A 61 éves, valódi nevét nem vállaló, ezért Maria-nak nevezett nőnél akár egy kátyú, vagy a repülőn tapasztalt turbulencia is kiválthatja a spontán orgazmust. A hölgy az úgynevezett PGAD-ben szenved, ami a tartós genitális izgalom szindróma angol nevének (Persistent Genital Arousan Disorder) rövidítése.

Maria szerint nagyon nehéz együtt élni azzal, hogy egész nap izgalmi állapotban van, és teljesen váratlan helyzetekben jut el az orgazmushoz, miközben a szexuális vágy nincs jelen. A kátyús úton való vezetés, a liftezés, de akár még egy koncerten a hegedű keltette rezgés is kiválthatja nála az élvezetet, ami így persze már nem is akkora élvezet.

A Glasgow-ban élő Maria, aki egyébként már felnőtt gyerekek édesanyja, azt is elmondta, hogy szinte mindent feladott az életében a problémája miatt, az önkéntes munkától a társasági életig. Az özvegyasszony már mindenféle gyógymódot kipróbált, az érzéstelenítő kenőcsöktől a medencealapi izmok fizioterápiáján keresztül a csiklóba adott szteroid-injekcióig, de eddig semmi nem használt tartósan. A botox-injekciót viszont fél kipróbálni, mivel annak használata inkontinenciához vezethetne.

Maria egy 2017-es nőgyógyászati vizsgálat után tapasztalta először a tüneteket, miután az orvos valószínűleg megsértette a szeméremtesti idegeit egy tükörrel. Most azt próbálja elérni, hogy külföldön kezeltethesse megát, de a brit egészségbiztosító eddig elutasította a kérelmeit. Egyelőre egy londoni specialista rendelését ajánlották a figyelmébe.

A tartós genitális izgalom szindrómát 2013-ban ismerték el betegségként. A nők 1 százalékát érinti, és vezetett már házasságok felbomlásához, sőt, komoly lelki problémákhoz is.

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

mandiner.hu

Szalai Ádám nem hagyja magát, szembeszáll Szoboszlai Dominikkel

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

travelo.hu

Csoda a csodában: Felfedezték Nagy Sándor fürdőszobáját a híres palotában

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Ártatlannak tűnhet, ezekkel növeled mégis a demencia kockázatát

MEDICINA

Lehull a lepel! Ezért működnek a mai napig anyáink gyógyító praktikái

MEDICINA

2 egyszerű arcápolási trükk, amitől sokkal gyorsabban eltűnnek a ráncaid

MEDICINA

Ez történik a testeddel, ha nem iszol elegendő vizet

MEDICINA

Nagyon élénk álmaid vannak mostanában? A szakértő megválaszolta, hogy miért

MEDICINA

Fantasztikus gyógyereje van a pitypang virágának, mutatjuk, hogyan készítsd el