Létrehozva: 2021.05.26.

Lerántották a leplet a kutatók: ez az igazság az élethosszig tartó Covid-védelemről

A tudósok többsége ma úgy gondolja, hogy a koronavírus elleni védelem idővel eltűnik az emberek szervezetéből. Egy nemrég publikált tanulmány szerint viszont ezt nem feltétlen van így.

Szerző Gaál József

A St. Louis-i Washingtoni Egyetem Orvostudományi Karának kutatói egy átfogó tanulmány során arra a következtetésre jutottak, hogy egyes emberek szervezetében élethosszig tartó védelem is kialakulhat a koronavírussal szemben, ha egyszer már átestek a fertőzésen – írja a Daily Mail internetes kiadása.

Az amerikai szakemberek olyan önkéntesek immunreakcióját vizsgálták, akik enyhe vagy közepesen erős tünetekkel vészelték át a koronavírus-fertőzést. Köztük fedeztek fel néhány embert, akinek a szervezete 7-11 hónappal a betegség legyőzése után is immunsejteket termelt a Sars-Cov-2 ellen, igaz, jelentősen kevesebbet, mint a gyógyulást követő időszakban. Jó hír azonban, hogy a immunsejtjeik mennyiségének csökkenése folyamatosan lassult a vizsgált időszakban, tehát elképzelhető az a forgatókönyv, mely szerint a természetes védelem élethosszig is kitarthat az ő esetükben.

„Tavaly ősszel a tudósok arról számoltak be, hogy a koronavírus elleni antitestek száma gyorsan csökken a fertőzés leküzdése után, amit a főáramú média úgy értelmezett, hogy az immunitás nem lesz hosszútávú. Ez nem más, mint adatok téves értelmezése. Persze normális, hogy az antitest szint jelentősen csökken egy heveny fertőzés után, de mostanra kijelenthetjük, hogy nem csökken nullára”

– fogalmazott Dr. Ali Ellebedy, a tanulmány vezető professzora, a Washingtoni Egyetem immunológia és molekuláris mikrobiológia docense.

(A kép illusztráció)

A tanulmányt vezető tudósok elmondása szerint a koronavírus-fertőzés leküzdése céljából a szervezet először rövid életű, gyorsan reagáló immunsejteket állít hadrendbe, melyek hamar eltűnnek a betegséget követően. Vannak azonban olyan „immunizáló plazmasejtek”, melyek élettartama jelentősen hosszabb, így van idejük a fertőzés után a csontvelőig hatolni, ahol bizonyos esetekben élethosszig tartó védelmet is kialakíthatnak a Covid-19-el szemben.

A napokban publikált tanulmány során 77 koronavírus-fertőzésen átesett személyt vizsgáltak, akik háromhavonta adtak vérmintákat a pozitív teszteredményük után. A minták kiértékelését követően a szakértők arra jutottak, hogy a vizsgált személyek 15 százalékában alakult ki olyan antitestes védelem a Covid-19 ellen, ami élethosszig is eltarthat. Ez persze nem azt jelenti, hogy ezek az emberek teljesen immunissá váltak a betegséggel szemben, hanem mindösszesen annyit, hogy egy esetleges újrafertőződés esetén szinte biztosan tünetmentesen vészelik majd át a betegséget.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Lehull a lepel! Ezért működnek a mai napig anyáink gyógyító praktikái

MEDICINA

2 egyszerű arcápolási trükk, amitől sokkal gyorsabban eltűnnek a ráncaid

MEDICINA

Ez történik a testeddel, ha nem iszol elegendő vizet

MEDICINA

Nagyon élénk álmaid vannak mostanában? A szakértő megválaszolta, hogy miért

MEDICINA

Fantasztikus gyógyereje van a pitypang virágának, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

4+1 ok, amiért a fokhagyma a legjobb barátod