MEDICINA

Szerző

Létrehozva: 2023.12.06.

Vény nélkül kapható influenzagyógyszerekkel kezelte magát: élet-halál közé került a fiú

Azt gondolta, ez egy egyszerű kis nátha.

Devan Hopkins mindössze 24 éves, de máris megjárta a poklok poklát. Először 2022 októberében kezdte érezni azt, hogy nincs minden vele. Fájt a feje, bágyadt volt és az influenza tüneteit produkálta. Éppen emiatt azt gondolta, hogy megfázott, és orvoshoz fordult. Ők is úgy gondolták, hogy valamilyen csúnya influenzát sikerült elkapnia, ezért azt javasolták neki, hogy vegyen pár vitamint és gyógyszert, és izzadja ki. Sajnos azonban ez kis híján a férfi életébe került. 

hospice, kórház, haldokló, halál, Shutterstock illusztráció 1921764251
Kis híján meghalt a fiú / Fotó: Chinnapong / Shutterstock

Miután a 24 éves férfinek az orvosok azt mondták, hogy bizonyosan influenzás, Devan elment a patikába, és vett néhány vény nélkül kapható gyógyszert. Abban bízott, hogy - mint mindig - ezek majd csökkentik a tüneteket. Sajnos azonban nem így történt. A következő egy hétben ugyanis a fiú rohamosan fogyni kezdett, a fejfájása pedig csak erősödött. Végül visszament az orvoshoz, aki azonnali vérvizsgálatot rendelt el. Ennek eredményei alapján kiderült, hogy szívbetegsége van, és azonnal kórházba kell szállítani. Itt újabb vizsgálatok következtek, és körvonalazódott, hogy a fiatal fiú szívhártyagyulladásban szenved, a baktériumok pedig már bekerültek a véráramlatba. 

Összetörtek a szülők

Mindez nem sokkal karácsony előtt történt. A további vizsgálatok során kiderült, hogy a szívében számos diszfunkció fedezhető fel, éppen ezért azonnal meg kellett őt műteni. Az operáció közben azonban a fiú rosszul lett, és nem tudott hamar felépülni. Élet-halál között lebegve tolták az intenzív osztályra, a szülők pedig attól rettegtek, hogy ezen a karácsonyon már nem lesz velük a fiuk. Szerencsére azonban szervezete küzdött, így december 27-én már lendületesen gyógyult, két hétre rá pedig ki is engedték a kórházból - írja  a Mirror

INSIDER

„Gyógyulj meg kis tündér" – Rengetegen szorítanak a 7 hónapos Zoéért

A pici jobb szemének szemhéja meg van ereszkedve.

INSIDER

„Gyógyulj meg kis tündér" – Rengetegen szorítanak a 7 hónapos Zoéért

A pici jobb szemének szemhéja meg van ereszkedve.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hihetetlen, de besüt a nap a barlangstrand mennyezetén - képek

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Lehull a lepel! Ezért működnek a mai napig anyáink gyógyító praktikái

MEDICINA

2 egyszerű arcápolási trükk, amitől sokkal gyorsabban eltűnnek a ráncaid

MEDICINA

Ez történik a testeddel, ha nem iszol elegendő vizet

MEDICINA

Nagyon élénk álmaid vannak mostanában? A szakértő megválaszolta, hogy miért

MEDICINA

Fantasztikus gyógyereje van a pitypang virágának, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

4+1 ok, amiért a fokhagyma a legjobb barátod