Megszólalt a koronavírusról a országos kórházfőparancsnok-helyettes, komolyan kell venni a szavait

Az országos kórházfőparancsnok-helyettes, dr. Bedros J. Róbert is a frontvonalban harcolt, és továbbra is arra kéri a lakosságot: senki ne bagatellizálja el a koronavírus-járványt, mert az továbbra is itt van és fertőz!

A Köszönet a Hősöknek elnevezésű ünnepséggel egybekötött megemlékezés is az ő ötlete volt.

„Azért keltettük életre ezt az eseményt, mert tudjuk, mit jelent a frontvonalban harcolni, hiszen ott harcoltunk mi is. A főigazgatóságon az igazgatóktól kezdve minden dolgozó korán reggel bejött, és késő este ment csak haza, mi nem tudtunk otthonról dolgozni. Ebben az időszakban egész nap jártuk az épületet, néztük, hogy hol tudnánk segíteni a dolgozóknak vagy a mentősöknek, akik hozták a betegeket” – mondta a főigazgató a Borsnak.

Bedros J. Róbert azt is elmondta, az épületet a járványügyi helyzetben különböző szakaszokra osztották.

„Volt a fertőzött terület, a vörös zóna, az átmeneti zóna és különböző lezárások. Azt gondolom, ha valaki nem találkozik súlyos állapotú beteggel, nem találkozik olyan dolgozóval, aki teljes védőfelszerelésben dolgozik, az nem biztos, hogy fel tudja mérni a helyzet komolyságát. Én is több alkalommal viseltem teljes védőfelszerelést, ami már félóra után elviselhetetlen, de a kollégáknak órákon át kellett ebben dolgozniuk, és senki nem panaszkodott, hiszen tudták, hogy a betegeknek szükségük van rájuk. Mint országos kórházfőparancsnok-helyettes jártam az országot Orbán Viktor miniszterelnök úrral. Több kórházba is ellátogattunk, a mi­niszterelnök úr és én bent jártunk a fertőzött területeken, ahol meglátogattuk a lélegeztetőgépen lévő betegeket. Ez megrendítő élmény volt. Aki ezt a járványt elbagatellizálja, az nem látta, amit mi ott akkor” – mutatott rá a főigazgató.

Bedros doktor elmondta, hogy a védőruházatra felragasztottak egy fotót és egy nevet, hogy a beteg arcot tudjon társítani az orvoshoz.

A professzor, aki maga is egy négyéves kislány büszke apukája, kiemelte, hogy a frontvonalban dolgozók a családjukból merítették a legtöbb erőt.

„Amikor az ember hazamegy és nem mehet oda a gyerekéhez, és azt kell mondania neki, hogy most nem ölelheted át apát, az rettenetes, de fontos volt betartani az előírásokat. Előbb be kellett menni a fürdőbe, levenni a ruhákat, kimosni, mosakodni, fertőtleníteni mindent, és csak utána lehettem a kislányommal. Bár csak négyéves, tökéletesen megértette a helyzetet. Egy gyerekorvos barátom is nehezen élte meg ezt az időszakot. Azt mondta, két hónapig csak telefonon beszélt a családjával. Minden este sírva beszéltek egymással. Egyszerűen nem volt mit tenni” - zárta le a szakember.