Létrehozva: 2020.03.05.

Elhunyt a legendás magyar sportoló egykori edzője

Elhunyt az osztrák szakember, aki az olimpiai hetedik síző, Miklós Edit edzője volt.

Hosszú, súlyos betegség után 62 éves korában elhunyt Walter Hubmann osztrák síedző, aki korábban többek között az olimpiai hetedik Miklós Edit, valamint a magyar utánpótlás-válogatott felkészülését is irányította.

Képünk illusztráció (Fotó: pixabay.com)

„Függetlenül attól, hogy köztünk nem működött a kémia, nagyon jó edző volt. Egyik legnagyobb erénye a nyugodtsága volt” – mondta az MTI-nek az edzéseit nagyjából fél évig irányító szakemberről Miklós Edit, aki jelenleg a Magyar Sí Szövetség elnöke. „Úgy volt, hogy ebben a szezonban ő irányítja a serdülő válogatottat, de a betegsége miatt nem tudta elvállalni a feladatot”.

Hubmann volt az osztrák alpesi síválogatott kapitánya is, ezen kívül olyan legendás versenyzőkkel dolgozott együtt, mint Stephan Eberharter, Hermann Maier, Hans Knauss, Renate Götschl és a horvát Ivica Kostelic.

origo.hu

Botrány az Eurovízión: kizárták a holland énekest

origo.hu

Újabb ország készül a világháborúra

metropol.hu

Ez nagyot szólna, Dárdait és Lőwöt ugyanaz a magyar csapat hívja

hirtv.hu

Ottó: Épelméjű ember számára elképzelhetetlen, hogy fölvegye a feleségét úgy, hogy ő nem tud róla + videó

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

magyarnemzet.hu

Megtalálták a Belaruszban tárolt orosz nukleáris fegyvereket + videó

origo.hu

Autóbalesetet szenvedett Curtis csapata

travelo.hu

Három évtizeddel ezelőtt szerettek egymásba, most együtt vezetnek repülőgépeket

ripost.hu

„Jobban hiányzik, mint azt szavakkal ki lehetne fejezni” – Rövid küzdelem után elhunyt a 28 éves szupermodell

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

OLDALVONAL

Meccsre vitte fiát, majd holtan esett össze az olimpiai bajnok

OLDALVONAL

Nem takart a csipkés fehérnemű, a hálóban villantott az egzotikus kebelcsoda

OLDALVONAL

„Az a probléma…” - újabb nehézségek, Hamilton ezt már nem tudja hova tenni

OLDALVONAL

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

OLDALVONAL

Terpesz a bárpulton, Ronaldo exe miniszoknyában tárta szét meztelen combjait