Létrehozva: 2019.10.17.

Ezért lőtte fejbe magát egy budapesti férfi a lőtéren

A felfoghatatlan tragédiát többen végignézték. Súlyos depresszióval küzdött az a 37 éves férfi, aki hétfőn délután fejbe lőtte magát egy budapesti lőtéren.

Ahogy a Ripost megírta, U. Dániel előre kifizette az élménylövészetet, majd részt is vett a biztonsági eligazításon, ám ezután hirtelen a fejéhez emelte a fegyverét és fejbe lőtte magát. Lapunk megkereste néhány közeli barátját, akik szerint Dániel súlyos depresszióval küzdött.

„Mindig is furcsa személyisége volt Daninak”

– kezdte egy barátja.

 

„Nagyon megdöbbentünk, amikor megtudunk, mit tett magával. Sok helyen dolgozott, de sehol sem érezte jól magát. Aztán egy idő után már otthon sem. Mindenki tudta, hogy évek óta súlyos depresszióval küzd, de senki se gondolta, hogy ez lesz a vége…” – zárta szavait.

A fedett lőtérre egyszerre több embert engedtek be.

„A lövészetre jelentkező csoportot szakemberek felügyelték, körültekintően gondoskodtak a biztonságról, de a hirtelen történt tragédiát nem lehetett megelőzni, annak semmi előjele nem volt. Szakembereink telefonáltak mentőért” – nyilatkozták.

Dániel mögött egy férfi állt, aki megpróbálta megmenteni az életét, de nem járt sikerrel. A mentők hamar kiértek és kórházba vitték a férfit, de az életét már nem tudták megmenteni. Megállapították a halál beálltát, ugyanakkor mesterséges kómában tartják, mert a szervei segítségével megmenthetik más emberek életét.

 

Ez már a harmadik ilyen eset idén

U. Dániel a harmadik fiatal, aki ebben az évben lőtéren követ el öngyilkosságot. Márciusban egy 24 éves férfi ment le gyakorolni egy lőtérre, aztán az utolsó lövések egyikénél a fejéhez emelte a fegyvert, majd meghúzta a ravaszt. A lövészet vezetője szerint képtelenség volt megakadályozni a tragédiát, mert annyira gyorsan történt minden. Áprilisban szintén egy lőtéren lőtte fejbe magát egy férfi.

 

Ha támogatásra van szüksége, vagy egy ismerőse szorul segítségre, hívja a segélyvonalat: 116-123. Éjjel-nappal, mobilról vagy vezetékes vonalról is hívható, mindegyikről ingyenes.

origo.hu

Orbán Viktor a Liu fivérek országváltásáról is beszélt a kínai elnökkel

origo.hu

Hihetetlen dolog derült ki Kulcsár Edina és G.w.M kislányáról

life.hu

Megdöbbentő bejelentést tett Harry herceg a beteg Károly királlyal kapcsolatban

vg.hu

Tompos Kátya a színfalak mögött évek óta küzd a betegségével

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

hirtv.hu

Itt a magyarázat Magyar Péter minősíthetetlen viselkedésére + videó

origo.hu

Végleg bezárják az állatkerteket

mindmegette.hu

Szaftos, ízletes lesz a végeredmény: így készül a Hasselback csirkemell

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Saját árfigyelőt kap az otthonfelújítási program - olcsóbb lesz a lakásfelújítás!

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Döbbenet! Ennyi sört ivott meg egyetlen magyar 2023-ban, idén pedig itt az Eb!

INSIDER

"Néha zavaró szagok jöttek ki a lakásból" - megszólaltak a szomszédok az egymás után kétszer kigyulladt csepeli lakás áldozatáról

INSIDER

Jó hír az autósoknak, tovább csökkennek az üzemanyagárak; Tragédia Szalántán, szerelmespár halt meg a balesetben; Magyar Péter trükkje....

INSIDER

"Édesapám halálos ágyán fogadtam meg, hogy megoldom a család rejtélyét" - Melinda minden követ megmozgat