Létrehozva: 2019.12.02.

Tragédia Magyarbánhegyesen: ez okozta a pap szörnyű balesetét

Ákos atyát nagyon szerették a helyiek, az elhivatott pap halála miatt pedig az egész falu gyászol.

Felfoghatatlan tragédia árnyékolta be advent első vasárnapját a Békés megyei Magyarbánhegyesen. A falu lakói könnyek között gyújtották meg az első gyertyát, amely ezúttal F. Ákos atyáért égett. A település katolikus papja pénteken vesztette életét, miután kizuhant a templom 25 méteres tornyából. Tegnap óránként megszólalt a templom harangja az áldozatért.

„Plébános úr pótolhatatlan űrt hagyott maga után. Munkássága, lénye, közösségre ható ereje, vidámsága végtelenül hiányozni fog. Kérünk mindenkit, aki szerette és tisztelte Ákos plébános urat, mindannyiunk atyáját, tisztelje meg jelenlétével a szentmisét” – írta a község önkormányzata szombaton közösségi oldalán.

Ákos atya a Blikk információi szerint épp a toronyórát igazította, amikor leszakadt alatta a megfáradt deszka, és a mélybe esett. A falubeliek azonnal a segítségére siettek, de az életét már nem tudták megmenteni.

„Pár járókelő és közelben lakó rohant oda, rettenetes állapotban volt az atya, egyáltalán nem mozdult. Többen könnyek között próbálták újraéleszteni a plébánosunkat, de sajnos hiába. Még mindig felfoghatatlan számunkra, ami történt, ráadásul pont az ünnepek előtt” – mondta megrendülten a lapnak Katalin, az egyik közelben élő asszony. „Tiszteltük és szerettük, hiszen csak Istennek és a falunak élt. Mindenkihez volt egy kedves szava” – tette hozzá.

„Én aludni sem tudok a történtek óta. Nagyon magas a torony, egyszer jártam fent még gyerekkoromban. Nem tudom, hogy mert kimenni biztosítás nélkül” – vette át a szót egy másik magyarbánhegyesi lakos, Magdolna, majd hozzátette: Ákos atya rengeteget dolgozott azon, hogy a templom rendezett legyen, és a halála előtt is erőn felül munkálkodott ezen.

„Azért mehetett fel a toronyba, mert a harang már egy ideje összevissza szólt. Ezután próbálta megigazítani az órát, ami szintén rosszul működött. Ákos atyáért otthon is gyújtunk gyertyát, hiszen nagyon közel állt hozzánk. A nyugdíjas híveket minden évben elvitte kirándulni, és másról nem tudott beszélni, csak a szeretetről és a békéről” – sírta el magát az asszony.

A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit, bűncselekményre utaló jelet nem találtak.

origo.hu

Mészöly Géza megbukott? Ki lehet az Újpest edzője?

origo.hu

Tovább fokozódik a háborús őrület - videó

borsonline.hu

Tömegbaleset történt Budapest XIII. kerületében, busz és autók karamboloztak

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

magyarnemzet.hu

Végítélet napja: bárhol felbukkanhat egy orosz nukleáris tengeralattjáró a pusztító Bulava rakétáival

origo.hu

Autóbalesetet szenvedett Curtis csapata

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Saját árfigyelőt kap az otthonfelújítási program - olcsóbb lesz a lakásfelújítás!

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

"Néha zavaró szagok jöttek ki a lakásból" - megszólaltak a szomszédok az egymás után kétszer kigyulladt csepeli lakás áldozatáról

INSIDER

Jó hír az autósoknak, tovább csökkennek az üzemanyagárak; Tragédia Szalántán, szerelmespár halt meg a balesetben; Magyar Péter trükkje....

INSIDER

"Édesapám halálos ágyán fogadtam meg, hogy megoldom a család rejtélyét" - Melinda minden követ megmozgat

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: Az autóink helyett Karácsonyékat cseréljük le!