Létrehozva: 2021.06.23.

Orbán Viktor: a gyermekek felvilágosítása szülői feladat

A gyermekek felvilágosítása mindenképp a szülőre tartozik, a pedofília elleni küzdelem viszont az állam feladata.

A gyermekek felvilágosítása mindenképp a szülőre tartozik, a pedofília elleni küzdelem viszont az állam feladata – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a dpa német hírügynökségnek.

A jelentés szerint a kormányfő kiemelte, hogy az állam kötelessége biztosítani a gyermekek testi épségének és mentális egészségének különleges védelmét.

Fotó: Facebook

Magyarország ezzel a hozzáállással az „európai értékkánon és egy nyitott, toleráns Európai Unió közepén foglal helyet”.

Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) megtiltotta a müncheni Allianz Arena szivárványszínű díszkivilágítását a német és a magyar válogatott Európa-bajnoki mérkőzésének idejére, kijelentette: „nem állami döntés, hogy a szivárvány színeiben világít-e a müncheni labdarúgó-stadion vagy egy másik európai stadion”.

Hozzátette, hogy a szivárványszín Budapesten is „magától értetődő módon hozzátartozik az utcaképhez”.

Hangsúlyozta, hogy míg a kommunizmus idején Magyarországon üldözték a homoszexuális embereket, „ma az állam nemcsak garantálja, hanem aktívan védelmezi is a homoszexuálisok jogait”, hiszen az egyéni szabadság a legfőbb érték.

Mint mondta, biztosítani kell, hogy mindenki szabadon eldönthesse, hogyan él. Ez az alapkövetelmény „a diktatúra ellen vívott szabadságharcunk öröksége”.

„Soha többé nem szabad korlátozni azt a szabadságot, amelyért 1989-ben mi magunk megharcoltunk”- jelentette ki Orbán Viktor.

Kifejtette, hogy „egy ideális, szabad világban” a nők korlátozás nélkül egyenrangúak a férfiakkal, nincs rasszizmus, antiszemitizmus és homofóbia, a pedofíliát üldözik és a törvény legteljesebb szigorával büntetik, a kisebbségek teljes körű védelmét garantálja az állam, a kisebbségvédelmi törvények pedig a legszigorúbbak közé tartoznak a Európában.

„Ahol ez az eszmény még nem valósult meg, ott a férfiaknak aktívan harcolniuk kell a nők egyenlő jogaiért, egy kereszténynek ki kell állnia az antiszemitizmus ellen és meg kell védenie zsidó polgártársait, és egy heteroszexuális férfinak meg kell védenie a homoszexuálisokat a kirekesztéstől, a támadásoktól és a megkülönböztetéstől” – tette hozzá Orbán Viktor.

 

origo.hu

Ünnepelnek a dollárcselédek: LMBTQ-nembináris nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált

origo.hu

Agyonlőtték a brit miniszterelnököt

metropol.hu

Ez nagyot szólna, Dárdait és Lőwöt ugyanaz a magyar csapat hívja

mandiner.hu

Lehallgatja-e a telefonja? – mutatjuk, miért gondolhat erre (Videó)

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

magyarnemzet.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott, és üvöltözött templomból távozó emberekkel

ripost.hu

Erre a 3 csillagjegyre idén felejthetetlen nyaralás vár

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

ripost.hu

„Jobban hiányzik, mint azt szavakkal ki lehetne fejezni” – Rövid küzdelem után elhunyt a 28 éves szupermodell

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Saját árfigyelőt kap az otthonfelújítási program - olcsóbb lesz a lakásfelújítás!

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Döbbenet! Ennyi sört ivott meg egyetlen magyar 2023-ban, idén pedig itt az Eb!

INSIDER

"Néha zavaró szagok jöttek ki a lakásból" - megszólaltak a szomszédok az egymás után kétszer kigyulladt csepeli lakás áldozatáról

INSIDER

Jó hír az autósoknak, tovább csökkennek az üzemanyagárak; Tragédia Szalántán, szerelmespár halt meg a balesetben; Magyar Péter trükkje....

INSIDER

"Édesapám halálos ágyán fogadtam meg, hogy megoldom a család rejtélyét" - Melinda minden követ megmozgat