Létrehozva: 2021.08.07.

Drámai részletek: kiderült, ki gyilkolhatta meg Németországban a magyar bejárónőt

Újabb fordulathoz érkezett a Németországban meggyilkolt magyar bejárónő ügye. Diána gyilkosa is magyar lehet.

Mint arról a Ripost beszámolt, egy német városban, Kaiserslauternben holtan találtak meg egy magyar nőt, B. Diánát. Ápolónőként kezdett el dolgozni, de egészségügyi okok miatt bejárónőnek szegődött.

Munkáját azonban sosem kezdhette el, mert ahogyan a településre ért, meggyilkolta egy ismeretlen fantom. December óta folyik a hajtóvadászat a gyilkos után.

Diána épphogy Németországba ért, rögtön eltűnt
Fotó: Facebook

A zsaruk sokáig a sötétben tapogatóztak, pár hete viszont előkerült egy kamerafelvétel, amelyen egy rejtélyes férfi egy fehér lepelbe bugyolált testet tol egy bevásárlókocsin. A rendőrség pedig azt gyanítja, hogy a felvételeken a keresett gyilkos szerepelhet.

A Bors úgy tudja, hogy a felvétel óta már többen is jelentkeztek a német rendőrségnél, néhányan pedig felismerni vélték a bevásárlókocsis alakot is. Információik szerint ezek alapján az sem kizárt, hogy a titokzatos férfi nem is helyi, ahogyan azt eddig sejtették, ha­nem sokkal inkább magyar.

„Mindig is reménykedtünk benne, hogy nem helyi az illető, miután pedig a felvételt megláttuk, csak erősítette bennünk a hitet, ugyanis errefelé nem járkálnak ilyen, hajléktalan kinézetű alakok. Ha lennének, főleg ezen a környéken, látásból ismernénk” – mondta a Borsnak egy helyi lakos.

origo.hu

Ettől az ételmaradéktól teljesen el fognak tűnni a meztelencsigák a kertjéből

origo.hu

Hihetetlen dolog derült ki Kulcsár Edina és G.w.M kislányáról

metropol.hu

Dávid Petra durván beszólt a magyar kajakosnak

metropol.hu

Mínusz 10 fok, maradhat? Felhőszakadással, viharos széllel esik vissza a hőmérséklet

vg.hu

Budapest–Belgrád vasútvonal: Hadházy Ákos „leleplezte” a kínai beruházást, de lyukra futott – Lázár János helyretette

origo.hu

Végleg bezárják az állatkerteket

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 13.: a Szűz irányít, az Ikrek új ismeretséget köt

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Saját árfigyelőt kap az otthonfelújítási program - olcsóbb lesz a lakásfelújítás!

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Döbbenet! Ennyi sört ivott meg egyetlen magyar 2023-ban, idén pedig itt az Eb!

INSIDER

"Néha zavaró szagok jöttek ki a lakásból" - megszólaltak a szomszédok az egymás után kétszer kigyulladt csepeli lakás áldozatáról

INSIDER

Jó hír az autósoknak, tovább csökkennek az üzemanyagárak; Tragédia Szalántán, szerelmespár halt meg a balesetben; Magyar Péter trükkje....

INSIDER

"Édesapám halálos ágyán fogadtam meg, hogy megoldom a család rejtélyét" - Melinda minden követ megmozgat