Létrehozva: 2016.02.15.

Ledöntött az influenza? Itt kell kezdened a felépülést!

A vékonybélben pont annyi idegsejt van, mint a gerincoszlopban. Ráadásául ugyanazokat a vegyületeket termeli, mint az agy. Ráadásul az immunrendszert képezõ organizmusok nagy része is itt lakik. Vagyis a legjobb, amit egy betegség idején megtehetsz, hogy óvod a bélrendszerben lakó hasznos baktériumokat, hogy azután segítsenek neked legyûrni a fertõzést. A következõ négy dolgot kell tenned hozzá...

Egyél sok élőflórás vagy probiotikus joghurtot!

Egy új, amerikai kutatás szerint, akár még a gondolkodásod is megváltozhat tőle, ha a beleid baktériumháztartása egyensúlyba kerül: egész másként dolgozta fel az érzékszervi információkat és az érzelmeket azoknak a nőknek az agya, akik négy hétig naponta kétszer joghurtot ettek, mint azoké, akik ezt kihagyták. Vagyis, ha rossz passzban vagy, elő a joghurttal – és még az immunrendszered is szinte kikezdhetetlen lesz tőle.

Válts növényire!

Egy 2014-es tanulmány kimutatta, hogy a bélrendszeri baktériumháztartás már 4 nap alatt drámai változásokon ment keresztül, ha a résztvevők a teljesen állati eredetű étrendről áttértek a vegetáriánusra, és viszont. Akkor lesz jó állapotban, ha minél több növényi táplálék került a tányérodra.

Oldd a stresszt!

A stresszhormonok befolyásolhatják a bél hasznos baktériumait. Ezek viszont hatással vannak az agyat befolyásoló hormonok és ingerületátvivő anyagok termelésére – például azokéra, amelyek az étvágyat szabályozzák. Vagyis nem véletlen, hogy ha stresszes vagy, hízol, vagy épp fogysz. A legjobb, ha inkább igyekszel egyensúlyban maradni.

Csak akkor használj antibiotikumot, ha tényleg szükséges!

Az antibiotikum nagyon hasznos találmány, de a bélrendszeri baktériumháztartást alaposan fel tudja borítani. Ne tiltakozz ellene, ha tényleg szükség van rá, de ne is használd nyakra-főre. Bízd az orvosra a döntést, ez ügyben ne önfejűsködj!

origo.hu

Már a babát tervezi a Házasság első látásra sztárja új szerelmével

origo.hu

Újabb ország készül a világháborúra

borsonline.hu

„Ő az egyik legnagyobb tehetség a világon” – Máris itt az új Szoboszlai, a City szerződtette

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

metropol.hu

Jön a zivatar, de egy vármegyére visszavonták a riasztást

mandiner.hu

Akcióba lépett a magyar titkosszolgálat Petikére állított kétezer ügynöke

origo.hu

Elárulta a minisztérium, hogy milyen lesz a jövőre érkező új KRESZ

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Itt a megoldás: Lefogyott és legyőzte a pajzsmirigybetegségét Tünde

MEDICINA

Soha többet nem lesz fogköved, ha ezt az egyszerű módszert kipróbálod

MEDICINA

Ártatlannak tűnhet, ezekkel növeled mégis a demencia kockázatát

MEDICINA

Lehull a lepel! Ezért működnek a mai napig anyáink gyógyító praktikái

MEDICINA

2 egyszerű arcápolási trükk, amitől sokkal gyorsabban eltűnnek a ráncaid

MEDICINA

Ez történik a testeddel, ha nem iszol elegendő vizet